Néha bekukkantok a markmyprofessor
oldalra hogy felidézzem az időt, amikor még élő órákat tartottam az egyetemen.
A hallgatók által nekem adott érdemjegyek átlaga 4,78, talán nem olyan rossz,
hogy ne férne bele az alábbi bejegyzés, amit egy hallgató, feltehetőleg később visszaemlékezve
az órámra, véleményként ír:
üzleti kommunikáció
Anno távon tanított, először elég szimpinek tűnt, aztán
eljött egy csónakos-szigetes játékkal, amiről kérte, hogy vitázzunk. Az egyik
pasi közölte, hogy az egész szituban a nő minden galádságnak a forrása, persze
nem ilyen finom stílusban, nos ezt könnyedén ráhagyta. Majd mikor mi nők
elmondtuk a véleményünket erről a himsoviniszta hozzáállásról engem konkrétan
leteremtett, hogy nem európai kultúrember módjára viselkedem. Vicc, hogy
szerinte a gyűlöletkeltő kommunikáció inkább elfogadható.
Ha valaki most azt
hiszi, hogy az a kudarc, hogy a hallgató, aki nevezetesen hölgy, 1,8-es
átlaggal értékelte tanári munkámat, akkor téved. Aki figyelmesen olvassa a
sorokat, annak a szövegből kiderül, hogy mi a kudarc. Valóban volt egy elég
provokatív, de némiképpen mégis humoros történet, amit arra használtam, hogy
vitát indukáljak, és azon keresztül mutassam be az aktív hallgatás, az értő
figyelem, a visszatükrözés technikáit. Nos az a kudarc, hogy a hölgy esetében ez totális
félreértést okozott. A szövegből világosan kiolvasható, hogy a véleményét
kifejtő férfi kolléga nem a hallgató társairól mondott véleményt, hanem a
történet egyik, a legfontosabb, és nevezetesen nő szereplőjéről. A markmyprofessoron megnyilvánult
hallgató viszont a csoporttársát minősítette. S mivel éppen azt akartam
bemutatni, hogy az értő figyelemmel adott visszatükrözés, az aktív hallgatás, mennyire nem egyeztethető össze a
kommunikációs partner minősítésével, hát azt érzem kudarcnak, hogy ez az üzenet nem jutott el a címzetthez. Úgy tűnik később sem, utólag sem.
Kicsit elszomorít, hogy ez az utolsó bejegyzés a nevemhez. És rosszul
emlékszik, szigetről szó sem volt. Az "európai kultúrember" meg, gyanítom, a saját következtetése.
Egyébként meg az egész bejegyzés kínos, igazi öngól. Csakhogy ettől függetlenül, az én kudarcom. ( http://www.markmyprofessor.com/tanar/adatlap/2099.html)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése